A székház

Az Akadémia 1865-ben átadott palotája Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének egyik fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik első, mégis legérettebb és legértékesebb példájaként.

Az Akadémia 1865-ben átadott palotája Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének egyik fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik első, mégis legérettebb és legértékesebb példájaként. Ez az építészeti irányzat, mely a hetvenes években kezdődő budapesti építési konjunktúrában szinte egyeduralkodóvá vált, egy évtizeddel korábban még idegen, vitatott és új tendencia Magyarországon. Míg tőlünk keletre és nyugatra, akár Párizsban, akár Pétervárott a klasszicizmus töretlenül fejlődött a neoreneszánsz, majd később, a századvégen a neobarokk irányába, addig Magyarországon 1848 az építészet, sőt a városfejlődés terén is cezúrát hozott, ezért az új stílus nem jöhetett létre belső szerves fejlődés eredményeképpen. Éppen ezért robbanhatott ki szenvedélyes vita a palotaépítés kapcsán.

A Magyar Tudományos Akadémia Székháza

Keletkezésének fordulatos és viharos története nem hagyott nyomot a kívül-belül gazdagon díszített, harmonikus, európai rangú épületen, mely városképileg is mindig meghatározó szerepet játszott. Ez részben azért alakult így, mert léptékében soha nem egyezett meg közvetlen környezetének épületeivel. Túllépte a tér klasszicista épületeinek még a reformkorban kialakult méreteit, megtörve azok szabályozott egységét és harmóniáját. Fél évszázaddal később azonban már az Akadémia palotája bizonyult alacsonynak az új, hatalmas bank- és biztosító székházakhoz, majd a mi korunkban a közigazgatási és szállodaépületekhez képest. Mégis, a palota zárt, körülhatárolt tömegével, rizalitjának súlyos tömbjével s architektúrájának kiérlelt gazdagságával ma is a tér egyik hangsúlyos pontjaként érzékelhető.

Stüler, a porosz király építésze, aki hosszú vita után és sok tiltakozás ellenére a palota tervezésére a megbízást megkapta, az észak-itáliai reneszánsz építészeti elemeit a berlini neoreneszánsz tendenciákon átszűrve hozta Magyarországra. A homlokzati architektúra kialakításán, a funkcionális és alaprajzi elrendezés meghatározásán túl döntő szerepet játszott az épület plasztikai és szobordíszeinek kiválasztásában is, s ezáltal a figuratív elemek az architektúra meghatározó részeivé is váltak.

Az előcsarnok és a lépcsőház téregyüttese, a harmadik emeleti kiállítótermek tágas térhatása, a díszteremnek a korszak átmeneti – a romantika és a neobarokk határán álló – téreszményét kifejező arányai olyan egyszeri építészeti értéket hoztak létre, melyre az adott korszak magyarországi építészetében nem találunk más példát.

Míg a homlokzati architektúrában és a téralakításban az épület kiegyensúlyozott és kiérlelt, addig a belső díszítésben nem mindenütt találjuk meg ezt a harmóniát. Itt a korszak egymással teljes összhangba nem hozható díszítési tendenciái kerülnek egymás mellé.

A díszítésben mind a homlokzaton, mind a belsőben jelentős szerepet kap a korszakra oly jellemző allegorizáló törekvés. Ez nemcsak az építkezés időszakában, az 1860-as években jelentkezett, hanem akkor is, amikor a belső díszítés 20-30 évvel később megvalósított nagy befejező műve, a díszterem figurális és ornamentális kialakítása elkészült.

Az épület külső megjelenése

A háromhomlokzatos, körülépített udvaros, középrizalitján három, oldal- és hátsó szárnyain kétemeletes palotaépület főhomlokzatát az erőteljesen előreugró öttengelyes középrizalit architektúrája határozza meg. A földszinten három félköríves kapu nyílik az épület belsejébe, melyekhez vörösmárvány lépcsőfokok vezetnek, a rizalit földszintjének két szélső ablaka a kapukkal azonos szélességű. A mélyen ülő nyílásokat széles tükrös pilaszterek választják el egymástól, felettük egyszerű választópárkányon a díszterem erkélyének balusztrádja fut végig, melyet a pilaszterek felett márványberakásos, rombuszdíszes posztamensek szakítanak meg.

A főhomlokzat leghangsúlyosabb eleme a rizalit első és második emeleti belső terét elfoglaló díszterem homlokzatának a két szintet nagyvonalú egységként kezelő architektúrája. Az öt hatalmas félköríves záródású, kődíszítményekkel és faragott kőosztókkal ellátott ablakot oszloppárok választják el egymástól. A középső ablak szemöldökdíszéül Izsó Miklós koronás magyar címert közrefogó, könnyeden szárnyaló angyalfigurái, míg a másik négy ablak fölött feliratos táblákat tartó angyalalakok láthatók. A feliratok:

HAZAFIAK ALAPÍTOTTÁK MDCCCXXV.

MűKÖDNI KEZDETT MDCCCXXXI.

NEMZETI RÉSZVÉT EMELTE MDCCCLX.

HÁZA FELÉPÜLT MDCCCLXIV.

A rizalit második emeletének félköríves ikerablakait szintén korintoszi fejezetű oszloppárok választják el egymástól, amelyek egy-egy Berlinben készített terrakotta szobrot fognak közre: a nőalakok tudományágakat – a természet- és jogtudományt, a filozófiát, a matematikát és a történelmet – allegorizálják. Fölöttük egy-egy medailonba foglalt Minerva- illetve Apolló-fő található.

Az oldalszárnyak főhomlokzati szakaszainak kiképzése egyszerűbb, lényegében azonos a Duna-parti és az Akadémia utcai homlokzatokéval. A vörösmárvány lábazat felett a kváderes földszinti falfelületet egyszerű félköríves ablakok sora tagolja. Az első emelet félköríves ablakait bábos mellvéddel, a második emelet ikerablakait táblás mellvéddel díszítették. A második emeleten kiváló tudósok és művészek terrakottaszobrai láthatók, a zárópárkány felett a balusztrádos attika sarkain egy-egy kandeláber van.

A tudósokat ábrázoló terrakottaszobrokat éppúgy, mint az allegorikus nőalakokat, Stüler javaslatára szintén Berlinben rendelték meg. Mintáikat – az egyetlen magyar tudóst, Révai Miklós nyelvészt ábrázoló szobor kivételével, amelynek mintáját Izsó Miklós – Emil Wolff berlini szobrász készítette. A főhomlokzat két sarkán Galilei és Révai szobra áll, a dunai homlokzaton Newton és Lomonoszov – ez utóbbi csak a második világháború után került ide, korábban Raffaello alakja állt a helyén, végül az Akadémia utcai homlokzaton Descartes és Leibniz kapott helyet.

A dunai homlokzatot háromtengelyes, enyhe kiülésű középrizalit tagolja. A földszinti félköríves ablakokat erőteljes, kváderezett pilaszterek, az első emelet ablakait tükrös falpillérek s oszlopos bélletes architektúra kereteli, míg a második emeleten a posztamensekre állított allegorikus nőalakok – a Régészet, a Költészet, a Csillagászat és a Politika megjelenítői – a főhomlokzattól eltérően itt szabadon állnak. A rizalit sarkait a balusztrádos attikára állított kandeláberek hangsúlyozzák. A dunai homlokzat hangsúlytalanabb öttengelyes szakaszainak kiképzése hasonló a főhomlokzat alárendeltebb szakaszainak architektúrájához.

A tizenöt tengelyes Akadémia utcai szárny belső szintmagasságának eltérése miatt a földszinti félköríves ablakok közvetlenül a lábazati párkányon ülnek, s záródásuk is alacsonyabb a főhomlokzati ablakokénál.

Az Akadémia utcai szárny sarkán, részben a szinteltérés leplezésének céljából domborműves emléktáblát helyeztek el, mely az Akadémia 1825-ös alapításának állít emléket. A főalak Széchenyi István, az őt körülvevők mindannyian adakoztak a magyar Akadémia céljára. A domborművet Holló Barnabás mintája alapján a Beschorner-cég öntötte bronzba 1892-ben, felavatására 1893. január 15-én került sor.

A földszint

A téri főkapun keresztül a magas lábazatokra állított oszloppárokkal három hajóra osztott, keresztboltozatos előcsarnokba jutunk. Ez az épület reprezentatív fogadótere, sokszor volt helyszíne jelentős eseményeknek, s többnyire itt ravatalozták fel az Akadémia elhunyt tagjait. Deák Ferenc ravatalánál Erzsébet királyné is lerótta tiszteletét, s az ő halála után ezt az eseményt az Akadémia tiszteletadásul megörökítette: a márvány domborművet szintén Holló Barnabás készítette, s 1914-ben helyezték el az előcsarnok keleti falán.

Bejárat
Az intim hatású dombormű gondolati tartalma azonban nagyon messze került az utcai dombormű által megidézett reformkori szellemiségtől, hiszen itt a kiegyezés idillikus apoteózisát látjuk magunk előtt. Az előcsarnok középső hajójából széles lépcsősor vezet a magasabb szinten elhelyezkedő keresztfolyosóra, ahonnan a háromkarú, lendületes ívelésű, aranyozott, áttört öntöttvas korláttal övezett díszlépcső indul. A lépcsőházba, mely félköríves alaprajzú udvari bővítményben kapott helyet, mind az első, mind a második emeleten három-három nagyméretű ablakon át árad be a fény. Ezek az ablakok zárják le az előcsarnok és a lépcsőház emelkedő térsorát, ami az épületbe lépve a tágasság megkapó érzetét kelti. Ha a földszinti keresztfolyosón balra fordulunk, a kéttraktusos dunai szárny teremsorába jutunk, melyben egykor az Akadémia értékes könyvtárát, és legújabban az Akadémiai Klubot és Éttermet helyezték el. A Dunára néző helyiségek középtengelyében végigvonul a magas lábazatra állított ornamentális díszítésű, karcsú öntöttvas oszloppárok sora, melyek hevederekkel elválasztott, magasan ívelt keresztboltozatokat tartanak. A keresztboltozatokat jellegzetes kék rombuszkeretbe foglalt, könnyed leplekbe burkolt nőalakok díszítik. Az archaizáló díszítőfestés, valamint az oszlopok aranyozása és színes festése az épület legszínesebb tereit hozzák itt létre. A földszinti keresztfolyosón balra fordulva a Roosevelt tér és az Akadémia utcai szárny sarokszobáiban találjuk a Keleti Könyvtár három helyiségét. A középső szoba burkolatait és bútorait az 1950-es években készítették, ez a keleties archaizálás érdekes késői példája. A bal oldali sarokszoba adott otthont egykor az Elischer-féle Goethe-gyűjteménynek, az itt lévő tárlók a századfordulón készültek. A díszítőfestés színeit és motívumait a rekonstrukció alatt gondos feltárás alapján restaurálták. A földszint északi udvari szárnyában, ahol az egykori könyvtári térhez hasonlóan vasoszlopos, boltozatos szerkezetet találunk, az Akadémia levéltárát helyezték el.

Első emelet

A főhomlokzati rizalit első és második emeleti terét a díszterem foglalja el. A díszterem hosszanti terét aranyozott és festett díszű erőteljes bordázattal ellátott, kazettás tükörboltozat fedi, melynek ornamentális elemeit Schickedanz Albert, a Szépművészeti Múzeum építésze tervezte. A boltozatot a karzat mellvédjén nyugvó posztamensekre állított gipsz kariatidapárok támasztják alá, a karzatot magát pedig azonos ritmusban elhelyezett vörösmárvány oszloppárok. Az aranyozott, groteszk motívumokkal gazdagított mellvédű karzat a díszterem három oldalán fut körbe, míg a hatalmas méretű, két szintet összefogó homlokzati ablakok között, mintegy keretbe foglalva azokat, megismétlődik az oszlopokon álló kariatidapárok sora. A kariatidafigurák mintáit éppúgy, mint a homlokzat figurális díszítményeit, Berlinből hozatták.

Díszterem
A díszterem keleti és nyugati karzati homlokfalán Lotz Károly két hármasképe látható. A magyar kultúrtörténet összefoglaló ábrázolásának szánt két történelmi festménykompozíciót középkori és reneszánsz architektúraábrázolás fogja egységbe. A nyugati falon a középponti alak Szent István, a keleti oldalon Mátyás király. Az ablakok feletti lunettákban és a mennyezet kazettáiban további allegorikus Lotz-képeket találunk – a tudományok és művészetek megszemélyesítéseit –, melyek harmonikusan illeszkednek a mennyezet és az oldalfalfelületek gazdag ornamentikájú és színezetű díszítőfestéséhez. A díszterem szolgál az Akadémia közgyűléseinek megtartására, manapság hangversenyteremként is szolgál, valaha azonban még az országgyűlés is ülésezett benne.

A díszteremből az Elnöki Tanácsterembe lehet jutni. Innen egy különös, keskeny, hosszú folyosóra juthatunk, melyet az 1860-as évek tudományos igényeinek megfelelően optikai kísérletek számára alakítottak ki. A következő, immár a dunai szárnyban elhelyezkedő termet Képes Teremnek nevezik, eredetileg itt volt látható Johann Ender két műve, az Akadémia-allegória s a teljes alakos Széchenyi-portré is. Jelenleg akadémikus-portrékat állítottak ki a hagyományos bútorzattal berendezett teremben.

A dunai szárnyban egy kisebb reprezentatív ülésterem, az úgynevezett Felolvasó- vagy Heti Ülésterem húzódik az enyhe kiülésű homlokzati középrizalit mögött. Itt tartották azokat az akadémiai üléseket, felolvasásokat, melyekhez nem volt szükség a díszterem hatalmas méreteire. Ez az egyik plasztikailag is leggazdagabb díszű terem, amelynek ugyanakkor legnagyobb kincse a négy romantikus Ligeti-tájkép, melyek közül kettőt már erre a helyre rendeltek meg. A kazettás mennyezet négy sarkán egy-egy allegorikus gipszmedalion található, középen pedig gyümölcsfüzéres, puttós, kör alakú fríz veszi körül a csillár indítását. Valaha a ma leválasztott udvari folyosó egy teret alkotott a Felolvasóteremmel, s itt hallgathatta a nagyközönség az akadémikusok előadásait.

A dunai szárny legészakibb szobáit a harmincas években a népzenekutató Bartók és Kodály használták, amit ma emléktábla jelez.

Az első emelet Akadémia utcai szárnyának Roosevelt téri saroktermeiben ma az Elnökség helyiségei találhatók, az építéskor ezeket a szobákat a Kisfaludy Társaság számára alakították ki. Festett díszüket a rekonstrukció alatt tárták fel és állították helyre. Az Akadémia utcai szárny kéttraktusos teremsora ma a Tudósklub üléstermeiül szolgál. Ezeket jelentősen érintette a második világháborús pusztulás, architektúrájukat, beleértve a mai Koncertterem reprezentatív alkóvos kialakítását is, az ötvenes években hozták létre. Ezek a szobák a mindenkori főtitkár lakásául szolgáltak a múlt században, itt lakott az első, leghíresebb főtitkár, Arany János is. Az udvari sarokszobában helyezték el karosszékét, mellyel rá emlékezhetünk.

Az Akadémia egykori titkársága, tehát Arany János dolgozószobája is azonban az északi udvari keresztszárnyban volt, ahol ma a Könyvtárhoz tartozó Kézirattár raktárai és kutatószobái vannak.

Második emelet

A második emelet főhomlokzati szakaszát a díszterem karzata és légtere foglalja el. A dunai szárnyban egykor az Esterházy-képtár helyiségeit alakították ki, az egymástól szellősen elválasztott kabineteket kariatidasor kísérte, mely lendületessé tette a teremsor térhatását. A második világháború után a Roosevelt téri sarokteremben külön kisebb, a dunai oldalon pedig nagyobb előadótermet alakítottak ki, a kariatidasorból csak két pár maradt fenn. Az előadótermeket a rekonstrukció után is meghagyták, a nagyobb terem mai kialakítása azonban a korábbi építészeti motívumok alkalmazásával felidéz valamit az egykori teremsor szépségéből.

Az Akadémia utcai szárny sarokszobáiban, ahol egykor a Széchenyi Múzeumot rendezték be, ma a Titkárság irodái találhatók. Itt is sikerült hitelesen feltárni az eredeti díszítőfestést, ami nagyvonalú architektúrát idéz, s annak helyreállítására is sor került.

Harmadik emelet

Itt az egykori Esterházy-képtár felülvilágított kiállítótermeit – melyek a főhomlokzati rizalit s a félköríves lépcsőház terét foglalják el – eredeti színezéssel, festett és ornamentális dísszel állították helyre. Ezek a termek a 19. század múzeumépítészetének mind szerkezetükben, mind színvilágukban jellegzetes, kiváló példái, s Pesten ezek voltak az első képtár céljára épített nagyvonalú terek. Az Akadémia képzőművészeti gyűjteményének kincsei között első helyen kell említeni az arcképeket, tájképeket, történelmi életképeket, régiségtani rajzokat, illetve az Elischer-féle Goethe-gyűjteményt és a Széchenyi Múzeum igen szép műtárgyait.

E művek némelyike az Akadémia palotájának termeit díszíti. A képzőművészeti gyűjtemény legjelentősebb adományozója maga Széchenyi István gróf volt. Tőle származik Johann Ender festménye, a Magyar Tudományos Akadémia allegóriája is. A 19. század folyamán az Akadémián különféle koncepciók szerint állandóan folyt a nemzeti kultúra nagyjait, köztük a tudós társaság előfutárait megörökítő, a magyar tudomány és irodalom pantheonjaként elképzelt arcképcsarnok kialakítása. Ezekhez az arcképekhez fokozatosan a nemzeti történelem nagy eseményeit ábrázoló történeti képek, a legfenségesebb honi tájak képei járultak.

A rekonstrukció egyik jelentős nyeresége, hogy a több évtizeden át kihasználatlanul hagyott termek visszakaphatták eredeti funkciójukat, s bennük ma az Akadémia gazdag képzőművészeti gyűjteményének bemutatása mellett időszaki kiállítások rendezésére is nyílik lehetőség.